Ősz

A valóság? Néha egész éles képet tudok alkotni róla, és szinte karnyújtásnyira vagyok tőle. Sőt, éreztem már úgy, hogy feloldódtam benne. De játékos kis elmém, a fecsegő, kritikus, duzzogó rendre visszaránt. Igen. Tudom ez is az. Ez is maga az igazság, de a hétköznapok dzsungele, ez a hatmilliárdos cirkusz néha sokkal látványosabb azoknál a morzsáknál, amit eddigi törekvésem az igazságot takaró vászonból felfejtett.

Végre itt az ősz! Vége a fülledt kergetőzésnek. Leülhetünk. Körbenézhetünk magunk körül. Megállhatunk egy percre és észrevehetjük, hogy mi van körülöttünk.

A helyünket. A pontos és eredeti helyünket.

Viszonyokat és összefüggéseket.

Eredményeket és azok okait.

És persze másokat. Csak úgy maguk miatt.

Most pont nem akarunk tőlük semmit.

Pont olyanok, pont olyanok!

Ahogy lassul a vonat, az elfolyó horizonton megjelennek a dolgok kontrasztjai.

Felismerjük, és tudatossá tesszük mind azt, amit látunk.

Az ősz az én életem lassuló vonata, egy visszatérő állomás, amit oly szívesen látok.

Egy új lélegzet, ami átszellőzteti, lehűti túlhevült gondolataim.

Az elmúlás. Igen az elmúlás a legnagyobb és legerősebb mit ember gondolhat.

Ez az ősz. Ez az érzés mikor már nincs mit tenni, már nem lehet mit tenni, csak elengedni.

Elfogadni azt, ami van, hisz úgysem tehetünk semmit. Az egyetlen ez mit tehetünk.

Mint a kilőtt nyíl, minek a röptét a húr eleresztése után már nem befolyásolhatjuk.

Ez az ősz. Ez az érzés mikor már nincs mit tenni, már nem lehet mit tenni, csak elengedni.

Mikor egy nehéz terhet levesznek a vállamról, és én újra kihúzva magam egyenesen állhatok.

Ez az ősz. Ez az érzés mikor már nincs mit tenni, már nem lehet mit tenni, csak elengedni.

Távolság. Pár lépés hátra és barátságosabb máris minden. Élet. Tér. Élettér.

Ez nem a reménykedők időszaka, viszont a reménytelenség nem mint átok sújt le ránk.

Áldás! Ahol nincs remény ott, fordulni készül az élet kereke, hogy új dolgokat hozzon.

A reménytelenség az, mikor úgy talál ránk az elmúlás és az elengedés kényszere, hogy azt nem mi akartuk

Ez az ősz. Hosszabbak a percek az árnyékok. A pillanat elnyúlik.

Ez sokkal inkább rend, mint a nyár ideges fülledt lüktetése, ahol az emberi vágyak és késztetések őrjítő forgatagában elveszítjük a helyes irányvételt.

Az aktus utáni csend.

Micsoda mester!

Délutáni szunyókálás.

Egyszer egy barátom azt mondta, hogy esténként ha megivott néhány sört, elalvás előtt gyakran voltak megvilágosodás közeli élményei.

Elkezdtem kérdezgetni, hogy mégis mi félék voltak ezek az élmények.

Azok a tapasztalatok amiket leírt nekem, kísérteties hasonlóságot mutattak a spirituális tanításokban leírt élményekkel.

Fontos tudni, hogy barátom nem kimondottan szellemi beállítottságú ember, ha csak a marihuána fogyasztást nem tekintjük annak.

a legdominánsabb motívum elbeszéléseiben az a "világ vége hangulat"

Ezt a következő képen lehetne leírni.

-Az ember azt érzi, hogy megszűnt létezni. mintha teljesen transzparensé, láthatatlanná és éterivé vált volna. Viszont ÉBER!

Nincsen se teste, se szelleme, se gondolatai és persze ezen keresztül nincsenek se ítéletei se elképzelései, se vágyai, se ellenszenvei, mégis minden ami körülötte történik az tiszta világos és egyértelmű.

Elmondta, hogy ez akkor is jelentkezik nála, amikor délután hazaér és ledől egy kicsit szunyókálni.

-Imádom azt a hangulatot. Tökéletes nyugalomban vagyok. Rájöttem azért, mert olyankor meghalok és minden ami miatt az ember feszeng, szenved, menekül, vagy épp elérni vágyik, az már nincs ott, hiszen meghaltam. Vágod? Rájöttem, hogy a halál a legfantasztikusabb dolog ami csak az emberrel történhet. És arra is, hogy minden szenvedésemnek én vagyok az oka.

Az az isteni kegyelem amiről a TV-ben vaker a csóka vasárnaponként, na az a halál.

Fingom sincs, hogy pokol, vagy mennyország, egy új élet vagy 72 szűz vár e a végén, de azt tudom barátom, hogy az élet értelme nekem maga az élet. Ha bármi más értelme lenne, akkor már nem is lenne semmi értelme, hiszen meg fogunk halni.

Mondja mindezt nevetve és szem látomást elönti a nyugalom ahogy megidézte beszédével azt a bizonyos "délutáni szunyókálás" hangulatot ahogyan ő nevezte.

A másik fontos momentum a történetben az, amikor arról beszélt, hogy ez a hangulat egyre gyakrabban elkíséri a hétköznapokban is és gyakran mikor felébred megmarad ez az "íz" a tudatában és segíti a mindennapok dolgaiban.

-Mikor aztán megriadok, ez az egész nem múlik el, hanem csak úgy elcsendesedik, de nem szűnik meg teljesen. Az egyik nap azon kaptam magam, hogy mikor a Zsoltékkal csináltuk a gipszkartonozást abban az iroda épületben és hallgattam ahogy azon vitáznak, hogy Geri miért nem vette fel reggel Zsoltit a Kökin, olyan érzés fogott el mint ha ott se lennék. semmiféle kényszert nem éreztem arra, hogy beleszóljak a beszélgetésbe és lehet nem is tudtam volna, mivel nem is értettem miért kell ezen vitázni. teljesen meddő és felesleges. Te hallod, én voltam a legjobban meglepődve magamon. Régen tuti nyakon csaptam volna valamelyiket, de mostanában max csak nevetek ezeken a dolgokon. Toleráns lettem wazze!

Nevet megint.

Ajánlottam neki pár könyvet, ami esetleg segítene felismerni ezeket az élményeket és talán be tudná illeszteni egy olyan rendszerbe, ami felszínre hozhatna más, pozitív élményt és felismerést is.

Az olvasás elől eleinte határozottan elzárkózott, mondván se kedve se ideje és olyan rég nem volt már könyv a kezében, hogy lehet már nem is tud olvasni.

Később rájöttem attól félt, hogy valami történelmi nagyegyház majd jól bekebelezi és hitbuzgó zombivá változtatja.

Ez a prekoncepció amit az egyházak iránt érzett szép lassan elmúlt. No nem minden gyülekezettel kapcsolatban, de azért annyira enyhült a dolog, hogy pár könyvön átrágta magát.

Sikeresen magába szívott olyan ismereteket amivel már érthetőben tudta tolmácsolni mások felé tapasztalatait.

De nem is szaporítom a szót. Álljon itt mindennek summázása annak elbeszélésében, aki átélte.

-"valójában semmi nincs igazán. Úgy értem az életet nem kéne összekevernünk az élet tartalmaival. Azok a dolgok amik kitöltik az életünket az mind mind el fog pusztulni. MINDEN! Onnét tudom, hogy egy dolog nem fontos, hogy ha elképzelem, ahogy az is elmúlik. Akkor az csak díszlete lehet az életnek de nem maga az élet. Meg az agyalás. Mi nem is élünk igazán csak agyalunk. Állandóan törjük valamin a fejünket. Addig ameddig agyalunk, addig csak az agyalásra figyelünk és a dolgok amik meg körülöttünk vannak addig teljesen tudattalanok. Tuti egy csomó baleset ezért van, mert a marha ahelyett, hogy az utat nézné, agyal.

Tök egyértelműek a dolgok. Mi bonyolítjuk túl. Ja, Fölöslegesen. Ez olyan szerintem mint mikor el akarsz jutni Á-bol B-be egy autóval és nem az előtted lévő kanyart akarod látni, hanem az összeset. Micsoda fa...ság ez? csak az a kanyar a fontos ami előtted van, majd ha azt bevetted, ráérsz figyelni a következőre"